|
|
|
|
Családom és egyéb állatfajták |
|
|
|
|
Családi pályázat |
|
| |
Együtt
lenni jó. Ez a mottója az idei, VI. Gyerekirodalmi
Fesztiválnak, s a jelmondatot egy különleges
mese , avagy próza írópályázattal
is erősíteni igyekeznek. Kifejezetten a családokat
buzdítják közös írásra,
a Családom és egyéb állatfajták
címmel.
A fogalmazás iskolapéldája
Csak
nagyon kevesen lehetnek azok, akiknek nem kellett legalább
egyszer iskolai fogalmazást írniuk Az én
családom címmel. Olyankor házi feladatként
kellett ezzel a témával megbirkózni, s
aztán kiderült, ez egyedül nem is olyan könnyű
feladat. Akkor aztán segíthetett a család
apraja-nagyja a gondolatok mondatokba formálásában,
egy ötös - esetleg csillagos ötös reményében.
A családi pályázat feladata hasonló,
ámbár most nem csak lehetséges, hanem kötelező
az egész családnak segíteni a mű
elkészítésében. A jutalom pedig
nem egy ötös, hanem akár egy közös
családi üdülés is lehet.
Mint Gombóc Artúr csokija
A
család legalább olyan sokféle, mint Gombóc
Artúr csokoládégyűjteménye:
van ilyen, olyan, emilyen, amolyan egyben azonban közös
mindegyik: hogy más! - olvasható a kiírásban.
Ennek megfelelően csak egyetlen kritérium szerepel
a pályaművel kapcsolatban: a család minden
tagjának közösen kell résztvennie a
pályamű elkészítésében,
ami legfeljebb négyoldalas, kézzel vagy géppel
írt, fényképpel vagy rajzzal illusztrált
történet lehet. A fontos, hogy örökítsék
meg családjuk történetének humoros,
bolondos, vagy akár szomorkás, könnyfakasztó
fejezetét, melynek szerzője lehet a felnőtt,
illusztrátora a gyermek vagy akár fordítva.
A két legjobb családi történet jutalma
családi üdülés és különdíjakkal
jutalmazzák a további kiemelkedő pályázatokat
is. Az ünnepélyes díjátadóra
a Gyermekirodalmi Fesztiválon kerül sor a Művészetek
Palotájában 2010. május elsején.
A nevezési határidő: 2010. április 10.
további részletek
pedig itt elolvashatók: |
| |
|
 |
|
|
 |
|
|