 |
A ritkás ágak zöldjén
átveti
A messzi nap a sûrû sugarat,
Mint végtelen aranysodronyt, egy égi
Vezeték dús hálózatát,
s a fák
Zsonganak, mint sínmenti nyurga póznák,
Ha rajtuk szárnyas, forró hír
repül:
A földnek a Tavasz telefonál...
És reszket a liget, mint zsenge szûzlány,
Feszül ezer kis lombkeble keményen,
S a város, ez a bús, tüdôbeteg
Gyári munkás is mozdul: karjait,
A vézna gyárkéményeket
kinyujtja,
Beszippantja a távol illatot,
És mámoros, gyulladt dalokba
kezd.
Ó, gyúlt világ! ó,
drága március!
Rügyek, szerelmek, forradalmak
Évadja, -- a villámló
ablakokban
Celzius-létráját riadva
kússza
Az izgatott, rab higany-szál: a vén,
Hûlô világnak újra
láza van:
Trilláz a fényben reszketô
magas
Tûzfalak közt, mint furcsa és
kemény
Rigóhang, egy inas-száj szurtos
füttye,
S rekedt autótülök, biciklicsengés,
Sikoltó sín, trappos paták
alatt
Az utcakô gránit feleselése,
Harang, rikkancsok, anda zongorák
Skálája a politúros homályból
S az emberi lélegzés halk zenéje
Szédülten szaporázza ritmusát...
Ó, most minden zugát e messzi
gömbnek:
Tág tengerek zöld ínyü
habtaréját,
Folyók parallel partját, ifju
erdôk
Testén az átnyilalló
édes allét,
A földeken a millió barázdát
És minden városok sûrûn
rakott
Ragyogó ház-sorát valami
vad vágy
Feszíti szét, mint megszámlálhatatlan
Gigászi fogsort, felvonagló
ajkat,
Hogy vélük a setét föld
felrikoltsa
Örök dacát a titkos végtelenbe:
Ó, élet, élet, élet,
Március!
S konok trónusán reszket a Halál.
(1919) |
|
|
