Itt számolunk be a Cimbora Klubhálózat közös programjairól: utazásokról, táborozásról, kirándulásokról ...
korábbi anyagok: Balassi nyomában ... » (térképpel!)
korábbi anyagok: Cimborák egymás közt ... »
 
Cimbora Klub - Dunaújváros  
Mottó:
Kedves Cimboránk!
Hidd el, jó úton jársz,
Ha a könyv az egyik
Legjobb cimborád!
 
 
Egyszer volt, hol nem volt ... Budapesten innen, Dunán túl, éppen Dunaújvárosban, annak is a kellôs közepében volt egyszer egy könyvtár. József Attila Könyvtár volt a neve. Itt találkoztak elôször azok a dunaújvárosi gyerekek, akik a város 10 iskolájából érkeztek a hívó szóra. Lehettek úgy negyvenen. Vidámak voltak és kíváncsiak. 2003. április 24.16 óra volt ekkor. A Cimbora Klub megalakulásának idôpontja. A tagok ünnepélyes keretek között letették a cimboraesküt, mely így hangzott:
ÉN . . . . ESKÜSZÖM, ÉS MINT CIMBORA FOGADOM, HOGY TÁRSAIMAT MEG NEM BÁNTOM, ROSSZ SZÓ SZÁMAT EL NEM HAGYJA, ÉS MINDIG BECSÜLETES ÚTON JÁROK.
ÖTLETEIMMEL SEGÍTEM ÉS ÉPÍTEM A CIMBORASÁGOT. BÍZOM A KÖZÖS JÁTÉK ÉS AZ OLVASÁS ÖRÖMÉBEN ÉS SZÁRNYALÓ KÉPZELETEMBEN.
A cimborák végül aláírásukkal is megerôsítették szövetségüket.

Sok idô telt el azóta, sok víz lefolyt a Dunán, ám a cimborák lankadatlan szorgalommal járnak a találkozóikra, törzshelyükre a gyermekkönyvtárba.
Itt Törökné, Antal Máriával /Marcsi nénivel/, s Kálnay Adéllal/Adél nénivel/ 4 – 6 hetente kellemes és hasznos órákat töltenek el. Beszélgetnek mûvészetekrôl, legfôképp irodalomról, s az élet fontos kérdéseirôl. Témáik között szerepeltek már a fák, az álmok és a csodák, a hangok, a mesehôsök, boszorkányok és tündérek. Beszélgettek a szeretetrôl, rendeztek szószépségversenyt, írtak verset, mesét, tanultak táncot és éneket, s játszottak, játszottak, játszottak!
Vendégeket fogadtak, kirándultak, és egy éves szülinapjukat faültetéssel ünnepelték.
A cimborák nem magányosak. Kezdettôl nagy szeretettel veszik ôket körül városukban. Könyvtárosok, tanárok, szülôk segítik ôket. Szoros a kapcsolatuk más cimborákkal is, leginkább az almádi cimborákkal.
December 14 – i találkozójukon Mátyás udvarát varázsolják maguk köré, s Rácz Attila/Cicero/ táncmûvész segítségével reneszánsz táncot is tanulnak majd. Januárban irodalmi vetélkedôt tartanak, ahol vendégük lesz Lackfi János költô és Kalmár István illusztrátor.
 
 
 
 
Íme néhány cimboramû, a teljesség igénye nélkül:  
Képek ihlette versek  

Tengelice és a madonna
/Raffaello/
Hárman vannak a képen
Mit néznek oly serényen?
Hiszen ez egy kismadár!
Tengelice, ó, mi kedves!
Szárnyaival vígan repdes!
Kedves ez a kismadár.

Németh Patrícia 5.a
Ezen a képen
Még nem
Múlott el
A nyár
A tengelice
Éneke
Vidáman
száll.

Miokovics Kata 5.a
Szent Anna harmadmagával
/Leonardo/

Ó, te kedves bárányka!
Ó, mi szép vagy Jézuska!
Báránykának gazdája,
A gyönyörû Jézuska!
Ott a képen Szûzanya,
Ölében a Jézuska,
Szent Anna örömére.
Mily gyönyörû bárányka!
Jézuskának karjába’.

Németh Patrícia 5.a
A jó kormányzás allegóriája

Mi tetszik nagyon e képen?
Rengeteg ház csendjében?
Mégiscsak kedvencem a kofa,
Kinek neve Julcsa,
Ô árulja a lovakat,
Mert szereti a pacikat.
Ám egyszer a piacnak is vége,
A csendesség is visszaszáll a képbe.

Kovács Anett 5. o.
Rómába vezetô fôút,
Tornyok, falak, kapuk,
Nemesek, kereskedôk, vándorok,
de hol vannak a malacok?

Fekete Kata 5.a
A vörösruhás hölgy
/Jacopo da Pontormo/
Szeretem ezt a képet nézni,
Mintha szólna hozzám a néni,
Igazából a kutya miatt kedvelem,
Mert én az állatokat nagyon szeretem.

Hagymási Mirtyll 5.a
Mária és a gyermek Szent Ferenccel és Szent Sebestyénnel

Egy emberi láb
Állja útját
E szegény csigának
Nem tud tovább menni,
S rabja lesz a fura akadálynak.

Koncz Nernadett 5.a
Látogatás az Arnolfini házaspárnál
/Jan Van Eyck/

Nini, egy zöld ruhás néni!
Mellette kiskutyája,
melynek neve Kutyi
Csodálja a nénike,
Barátjával imát is mond
Érette.

Perl Kitti
A szobában két ember áll,
Öltözékük palást, uszály.
Láthatóan elmerengnek
A születendô gyemekeken?!
A játszótárs már feszülten vár,
Látod alul a kiskutyát?
Barátságos, meleg szemek,
Egyedül csak rád figyelnek.

Faragó Anikó
 
 
 
 
 
 
Álmok  
A titokzatos tenger
A családdal mentünk hajókázni. Lemerültünk a víz alá, s tudtunk lélegezni ott lent. Az volt benne a különleges, hogy egy kóla tenger volt, s lent az alja gumicukorból. Találtunk egy hatalmas kagylót, ami csipszbôl volt. Aki abba beleevett, csipszemberré változott. Én is ettem belôle, s nyomban felébredtem.
Dózsa Bianka

Azt álmodtam, hogy volt egy furcsa madaram. Annak a madárnak a színe sárga volt, piros csíkokkal. Önállóan tudott beszélni, s mindig odarepült a vállamra, s azt mondta: Szia, gazdám! Nagyon szerettem ôt. Másnap megjelent egy ugyanolyan madár, s naponként egyre több madár lett a ketrecben.
Dózsa Bianka

Álom a tengerparton
Azt álmodtam, hogy a tengerparton feküdtem egy napernyô alatt. Az égbôl könyvek hullottak. Csupa – csupa jó könyv, amiket már régen ki akartam olvasni. Minden nap kimentem hát olvasni. Rajtam kívül nem volt ott senki. A könyvek egy napon emberré változtak. Az emberek egyáltalán nem voltak barátságosak. Már csak egy könyv feküdt a földön. Vajon valóra válnak az álmaim?!
Gál Mónika

Otthon volt mindenki, anya, apa, tesó, sôt még a mamámék is. Leküldtek a boltba, hogy vegyek valamit. Amikor már kiértem, láttam, hogy dínók rombolnak és ölnek mindenkit. Na én ekkor nagyot sikítottam. Ezzel teljesen magamra vontam a figyelmet. Elkezdtem futni, de hiába futottam tiszta erôbôl, mégis olyan lassan haladtam, hogy utolértek a dínók. Az egyik már majdnem a szájába kapott, amikor megéreztem, hogy van szárnyam, s el tudok repülni. Gyorsan hazarepültem, de nem sok értelme volt, mert az ablakokat addigra mind betörték. Nagyon – nagyon féltem, ám ekkor anyu felébresztett.
Szigeti Imola 5.a Petôfi

A cápa lába
Egyszer azt álmodtam, hogy négy cápát szállítottak egy vízi parkba, de szállítás közben az egyikkel történt valami, s haldoklott. Az orvosok megpróbálták megmenteni, de sajnos elpusztult. A szakemberek akkor sem adták fel, s újra próbálták éleszteni, sajnos ez sem sikerült. Ezért az orvosok úgy döntöttek, hogy beadnak egy kisérleti stádiumban levô szert. Mikor beadták, a cápa feléledt. Ennek a doktorok nagyon megörültek és visszarakták a szállítóba. A cápák megérkeztek új otthonukba, s tetszett nekik. Pár hét múlva azonban jelentkeztek amellékhatások, s az újra éledt jószágnak nôtt két lába. Aztán végül elpusztult, mert azt hitte, hogy ô ember, s kisétált a szárazföldre, de nem tudott levegôt venni a kopoltyújával.
Hurtony Mátyás 4.a Petôfi
 
 
Élménybeszámolók  

December 7 – e volt. A József Attila Könyvtár elôtt volt a cimborások gyülekezôje. Oda kellett volna a busznak is érkeznie, de az nem jött majdnem egy órán keresztül. Nem gyôztünk várni a hidegben. Vártunk, vártunk, de a busz csak nem jött. Majd megfagytunk, toporogtunk, még a lehelletünk is megfagyott a levegôben. Anya és apa is fáztak, merthogy ôk is jöttek velem. Végül szerencsére megérkezett a busz, de ott sem volt túl meleg. Aggódtunk, hogy nem érünk oda a találkozóra, de Marcsi néni telefonált, s azt igérték, hogy megvárnak bennünket. Hogy ne unatkozzam út közben, a Harry Potter 5. kötetét olvastam. Másfél óra múlva megérkeztünk Budapestre. A találkozó a Budapesti Történeti Múzeumban volt. Több városból is jöttek cimborások. A rendezvény egy részét felvette a Duna TV. Mindenki kiválasztotta, hogy melyik foglalkozáson vesz részt. Én gipszöntést, s gótikus betûk festését választottam. Mivel a reneszánsz korról volt szó, ahhoz illô gipszformák voltak. Én egy pajzsot készítettem. Ezen kívül semmi jó nem volt, mert sajnos elmaradt az Emil és a detektívek címû musical. Az azért jó volt, hogy sok újságot kaptunk, köztük volt néhány régi Cimbora is.
Molnár Balázs 5.a Arany

Izgalommal indultam a könyvtárhoz, ahol barátnôm várakozott a testvérével. Busszal mentünk Pestre, ami sajnos másfél órát késett. Elôször a Budai Várba látogattunk el, ahol különbözô programok közül lehetett választani. Gipszkiöntés, színjátszás, jelmezbe öltözés, origami. Nekem nagyon megtetszett Mátyás családja gipszmásának kiöntése. Mivel sokat kellett várni, iniciálék sokaságát készítettük. Minden általam készített darabot családtagjaimnak ajándékozom. Sajnos sok programot töröltek.
Fáradtan, de élményekkel gazdagon értünk haza.
Gál Mónika 6.c Dózsa

Országos Cimbora – találkozóra indult csapatunk Budapestre. Társaimmal sokat vártunk a fagyos reggelen, mivel a busz nem siette el, hogy értünk jöjjön.
Mikor odaértünk, kiderült, hogy a megbeszélt versmondás, s más egyéb programok is elmaradnak. Emiatt bizony csalódottak voltunk. Különféle foglalkozások közül választhattunk. Én a középkori várfestést választottam. Egy idô után fiútársaimmal meguntuk a festést, s izgalmas szivacspárna csatába kezdtünk. Szerencsére a mûvész és a lányok kitartóak voltak, így a vár elkészült. A kellemes fáradság után mindenféle jóban volt részünk, kedvünkre ehettünk, ihattunk. A program végén megnéztük a játékmúzeumot.
Bárcsak minden napom ilyen jó lenne!
Hurtony Mátyás

Reggel elindultunk a busszal Budapestre. Elôször a Duna palotába mentünk. Ott megismerkedtünk a többi cimborával, majd kis várakozás után beültünk egy csodálatos színházterembe, s hamarosan elkezdôdött a várva várt színdarab, Alice Csodaországban. Három szereplô játszotta a darabot, ám néha a gyerekek segítségét is kérték. Egyszer engem is felhívtak, madarakat kellett utánozni. Ez nyilvános TV – felvétel volt, nyolcszor kellett megállni elôadás közben. Ez még érdekesebbé tette az egészet. Én nagyon élveztem az elôadást. Utána elmentünk a Magyar Tudományos Akadémia Dísztermébe. Ott páran elmondtuk a reneszánsz festményekrôl szóló verseinket. Aztán betlehemezést adtak elô a néptáncosok, majd láthattunk részleteket az Emil és a detektívekbôl. Nagyon jól éreztem magam.
Koncz Berni 5.a Petôfi
 
 
Balázsi Sándor

November 7. milyen nap?

A Tesómnak szülinap!
Bár azt hiszed, a nagybetûs Élet
Sok mindent tartogat,
De rájössz, hogy napjaid
Ugyanúgy ballagnak.
Tarkítsák napjaid
Szerelmek, csókok,
Kívánok neked
Boldog Szülinapot!

Ôsz

Hazajövök a nagy sötétségben
Elvész az út a sok falevélben.
A levél pompázó színe
Elvarázsol mindent ôszbe.
Az esô bármikor eshet
Mert ez az ôsz nagyon
Csalafinta lett.
A szél mindig fúj,
A nap elbúsul.
A fák suhognak,
A levelek lehullnak,
A felhôk búsan andalognak.
Karácsony

A karácsonyi ünnep a legszebb
Ilyenkor árad ki mindenkibôl a szeretet
Karácsonyfa, kis csizma
Mindjárt itt van Jézuska!
Szép mesék a tévében,
Melengetés a szívekben.
 
 
 
 
 
 
Mesék  

Fazekas Vivien
A falevél meséje
Figyeljetek, most én mesélek, a falevél. Az úgy kezdôdött, hogy én egy ici – pici levelecske voltam tavasszal. Nôttem, növekedtem, nyárra kifejlôdtem, gyönyörû zöld lettem. Aztán sajnos ôsz lett, s ilyenkor minden juharlevél lehullik a földre.
Hanem, az a fa, amelyen én nôttem, csupán akkor engedett el minket, amikor már két évet éltünk. Az elsô évben minden levél nevet kapott, így én is. Ez lett a nevem: Juhíj. Szép név, ugye? Aztán beköszöntött a tél. Ránk esett a hó, de mi ezt is élveztük. Olyat játszottunk, ki bírja elôbb lelökni a havat magáról. Aztán eljött a következô tavasz. Újra kizöldültem. Nyáron termésem is nôtt, s nagyon örültem, hogy egészen ôszig velem maradt. Végül eljött a levélhullató nap. Én utoljára estem le a fáról. Elfújt a szél egy szomszédos gesztenyefához. Ott összeismerkedtem egy Hamu nevû falevéllel. Ô megtanított nekem egy dalt. Sokáig gyakoroltuk, közben libbentünk ide – oda. Most nektek is eléneklem.
Ôsz szele zümmög, aluszik a nyár már,
Aludhatnál falevél, ha leszállnál.
Aludhatsz falevél,
Betakar a tél,
Reggel a kacagás az egekig ér.
Aludhatsz falevél, betakar a tél,
Reggel a kacagás az egekig ér.

Csathó Ábel
A mogorva ember
Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy mogorva ember, aki senkit nem szeretett. Egy kis faluban lakott.
Egy szép napon új lakók költöztek a szomszédjába. Az apuka meg akart ismerkedni a szomszédjaival, így a goromba bácsival is. Mikor látta, hogy milyen zsémbes, rájött, hogy azért nem szeret senkit, mert ôt sem szerette és szereti senki. Attól a naptól fogva rengeteg idôt töltött vele, s ettôl a goromba bácsi lassan megszelídült.
Késôbb ô lett a legszeretetreméltóbb a faluban, s boldogan élt, míg meg nem halt.

Zsidó Balázs
Az okos kisfiú
Egy Vili nevû, 2.osztályos kisfiúval esett meg az alábbi történet.
Vili – mivel már nagyon unta a hosszú telet – elindult, hogy elhozza a késlekedô tavaszt. Az út hosszú volt, s három próbatétel várt rá.
A Tavasztündér birodalmának bejáratát egy hatalmas, rettenetes sárkány ôrizte. Ahhoz, hogy a kapun beengedje ôt a sárkány válaszolnia kellett az alábbi kérdésre:
- Hideg, s ha melegre teszed, elolvad, mi az?
Vili csak rövid ideig töprengett a válaszon:
- A jég.
A sárkány tovább engedte a kisfiút.
Vili ment, mendegélt, s a birodalom közepe táján egy hatalmas barlang elôtt talált egy hatalmas követ, amin titkosírás volt. Amint a titkosírást vizsgálta, egyszer csak valami óriási dübörgést, dörmögést hallott, majd meglátott egy barna medvét.
- Ha megfejted a titkosírást, amit a kôbe véstem, tovább engedlek a tündérhez – mordult rá a medve.
A kisfiú emlékezett olvasmányaiból a titkosírásra, így könnyedén megfejtette azt. A válasz ez volt: hajó.
A medve nem tehetett mást, tovább engedte Vilit.
A kisfiú tovább ballagott, ment, mendegélt a hosszú úton, s már alig várta, hogy találkozhasson Tavasztündérrel. Végre megpillantotta ôt.
- Szervusz, Tavasztündér! Vili vagyok, s a városból jöttem. Nagyon várjuk már a tavaszt, hogy kinyíljanak a virágok, s kisüssön a napocska. Azért jöttem, hogy elvigyelek magammal.
- Csak akkor megyek veled, ha válaszolsz egy kérdésemre. Mennyi 5x8?
- Negyven! – mondta könnyedén Vili, hisz matematikából mindig jó volt.
A tündér nagyon megörült a kisfiú jó válaszának, mert már ô is nagyon vágyakozott az emberek közé. Vágyott arra, hogy elvihesse nekik a gyönyörû tavaszt.
Így aztán együtt mentek Vili városába, az emberek, a gyerekek nagy boldogságára.

Ács Alexandra
A barátság
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy egércsalád. Mezei egerek voltak, búzatábla mellett laktak.
Tomika, a legkisebb egér szüleivel elment áfonyát szedni. Egyszer csak megpillantott egy lepkét, s utána szaladt. Amikor észrevette, hogy eltévedt, keserves sírásba kezdett. Sírt, sírt, majd egy furcsa zajra lett figyelmes. Egy kiscica bukkant fel a bokros mögül, aki szintén pityergett, mert elveszítette a szüleit. Mücürnek hívták. A két állatka hamarosan összebarátkozott, de sajnos egyik sem tudta, melyik a helyes út hazafelé. Eközben Tomi és Mücür szülei egymásba botlottak gyermekeik keresése közben. Ôk is összebarátkoztak, s eldöntötték, hogy egy irányba mennek, mert úgy gondolták, hogy a két jómadár is összetalálkozott. Hamarosan meg is lelték a rosszcsontokat a tisztáson. Ezek után mindig titokban, felváltva vendégelték meg egymást, de közben féltek, mert tudták, hogy a macska- és egértársadalom között tilos a barátság. Ennek ellenére bíztak abban, hogy a két ellentétes közösség elfogadja azt, hogy a cicák és egerek között is létrejöhet meghitt, baráti kapcsolat. Pár év múlva már nemcsak Tomika és Mücür családja kötött barátságot, hanem az összes egér és macska együtt járt - kelt.
Aki nem hisz, menjen el a búzatábla melletti kis házhoz és bizonyosodjon meg róla.

Jankovics Bettina
Miért foltosak a tehenek?
Hol volt, hol nem volt, volt a kerek erdô közepében egy kis falucska. Ebben a falucskában csak állatok éltek: kecskék, tehenek, lovak ... s így tovább, ahány állatot csak el lehet képzelni.
Szinte valamennyi kis állat szorgosan dolgozott, tüsténkedett. Persze, akadtak olyanok is, akik csak henyéltek, mint például a tehenek. Aki csak egész nap más kertjében le- gelésztek. Szokásukhoz híven mindig átugrottak a kerítésen, s megdézsmálták a termést. Igen ám, de a magasugrás egy alkalommal nem sikeredett valami jól, mert a gazda észrevette, s elkezdte kergetni a teheneket. Azok nekiiramodtak a kerítésnek, ám egy szög kiállt, s elhasította egyikük ruháját. Mivel nem értettek a varráshoz, felkeresték a kecskét, aki ezermester hírében állt, bár a szóbeszéd szerint igazán nem értett semmihez. Ô bátran vállalkozott a feladatra, busás jutalom – káposzta – reményében. A tehén bement a házba, s a paraván mögött – mivel nagyon szégyenlôs kis tehén volt – levette a felsô ruháját. A kecske iziben nekilátott a varrásnak. A kiszakadt darabot valamivel pótolni kellene, gondolta, s fehér ruhaanyag után nézett. Sajnos nem volt neki azonban csak barna. Nem volt mit tenni, megfoltozta a fehér ruhát barnával, nehogy folt essen a becsületén, hogy még a szabósághoz sem ért kecske létére. Mikor készen lett a remekmû, rögtön felpróbálta a kis tehén, nézegette magát a tükörben. Nézte elölrôl, nézte hátulról, jobbról, balról, s egyre jobban tetszett neki. Boldogan sétált az utcán, miközben mindenki ôt bámulta: milyen szép az új ruhája!
Ezek után valamennyi tehén a kecske varrodája elôtt sorakozott új ruháért, mivel kiderült, hogy igazán csak ehhez ért a kecske mester.
Hát így esett, hogy a teheneknél a divat, a foltos ruha lett.

Szabó Jennifer
Arany 4.a
Egy szívhez szóló barátság
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy mezô közepében egy fa. De ez a fa nem akármilyen fa volt ám! Varázserôvel rendelkezett. Tudott beszélni, s amikor senki sem látta, kihúzta magát a földbôl, s körülsétálta a mezôt. Annak ellenére, hogy varázserôvel rendelkezett, élete bús és szomorú volt. A körülötte lévô virágoktól sem lett boldogabb. Bús élete szomorúvá tette a mezôt. A méhek már nem hívták meg egymást ebédre, s az állatok nem köszöntek már vidáman így egymásnak:
- Jó napot, állattársam!
Ez így ment hónapokig, míg egy nap a mezô mellett lévô erdôben letáborozott egy osztály. Az egyik kislány, Mária elszökött a táborból, és kiment a mezôre. Egybôl a fára pillantott és elcsodálkozott. A fán ugyanis szivárvány színû szôlôfürtök csüngtek.
- Ó, de gyönyörû fa, odamegyek, megkóstolok egy szôlôszemet, aztán megpihenek a gyönyörû lombja alatt! – szólt a kislány.
Odafutott a fához, s elkezdte húzkodni az ágait, hogy elérje a szôlôürtöket. A fa rászólt a jövevényre:
- Auuú, hagyd abba! Nem lehetne óvatosabban?
- Jé, te beszélsz? Kérdezte csodálkozva a kislány.
Miért, ki más dünnyögne neked ezen a mezôn? – szólt a fa.
- Ki . . .ki vagy te? – kíváncsiskodott Mária.
- Egy fa. Miért ki lennék?!
- Úgy értem, mi a neved? – felelte a lány.
- Ja a nevem? Én csak simán fa vagyok – jelentette ki a fa.
- Mondd kedves simán fa! Hogy van az, hogy nem az erdôben élsz?
- Mondom, hogy a nevem fa, csak fa, érted? - morgolódott sértôdötten – Amúgy ülj le, mindjárt elmesélem!
Régesrég történt, amikor még az erdôben éltem. Még csemete voltam, amikor anyámat kivágták. Ez nagyon rossz volt, hisz nem tudott megvédeni senki. A többi csemete csúfolt, mert szivárvány színû voltam. Ezért jöttem ki a mezôre – mondta szomorúan a fa.
- Ó, nagyon sajnálom, szipogott Mária. Van egy ötletem. Legyünk barátok!
- Jó – mondta örömmel a fa.
- Vissza kell mennem a táborba, már biztos keresnek. Szia édes barátom, jó éjszakát!
- Neked is édes barátom! – köszönt el a fa is örömmel.
Éjjel a fa gyönyörû álmaival és boldogságával belepte a mezôt. Másnap Mária szomorúan jött barátjához.
- Sajnos, el kell mennem!
- Miért? – kérdezte a fa.
- Csak erdôt jöttünk vizsgálni.
- Ó, de sajnálom! Megint egyedül leszek, szomorú lesz az életem!
- Várj, van számodra egy ajándékom. Csak nyújtsd ide az egyik ágadat!
Mária letépett egy szôlôszemet, kivett belôle három magot, s elhajította. Abban a szent másodpercben a magok kikeltek, s gyönyörû varázsfák lettek, mint a testvérük.
- Köszönöm! – hálálkodott a fa.
- Szívesen! Most mennem kell, de majd meglátogatlak. Örökre a barátom leszel! Viszlát!
- Te is örökre a barátom leszel, s köszönöm a társakat is! Viszlát!
Mária elment, de a fa boldog volt, a szívében ott maradt mégis. Elmúlt a szomorúság az egész mezôn, s mindenki boldogan élt, míg világ a világ!

Balogh Dávid Arany 4.a
A varázsfa
Hol volt, hol nem, az Óperenciás tengeren is túl, ahol a kurta farkú malac túr, volt egy gyönyörûségesen szép erdô. Ebben az erdôben élt egy varázsfa. Tudott járni, beszélni. Egyszer egy farkasnak segített, mert az beleesett a folyóba. Épp egy kisrigót kergetett, amikor megcsúszott, s belesodródott a vízbe. Kétségbeesve kiáltozni kezdett, ahogy a torkán kifért.
- Segítség, segítség! Mentsen meg valaki, mert megfulladok! – ordította.
Meghallotta a kétségbeesett kiáltozást a fa és odasietett. Odanyújtotta az egyik vaskos ágát, hogy a farkas meg tudjon kapaszkodni, s így kihúzta. Erre megszólalt a farkas:
- Nagyon szépen köszönöm a segítségedet, ha te nem vagy itt, nem is tudom, mi lett volna velem. Megtudhatnám a neved?
- Persze. Az én nevem Varázsfa.
- Köszönöm, Varázsfa. Jótett helyébe jót várj! – mondta, azzal elbúcsúzott.
Telt, múlt az idô. Elérkezett az ôsz. Ôszanyó már befestette a fák zöld leveleit sárgára, barnára, narancssárgára, sôt akadt köztük piros is. A mi barátunknak sárgák lettek a levelei. Örült neki, hisz egyedül neki volt sárga, este már szinte világító lombja. Mindenki irigyelte. De nem sokáig irigykedtek egymás lombjára, mert beköszöntött a hideg fagyos idô. Most már azt mondogatták egyes fák:
- Haha! Most már te is olyan vagy, mint mi!
- Mire volt jó nagyképûsködni? – kérdezgették mások.
- Nem vagyok nagyképû és ne veszekedjünk, legyünk inkább újra barátok! – mondta a Varázsfa.
- Na jó, befogadunk! – enyhültek meg a fák.
Barátunk, a Varázsfa azonban szomorkodott:
- Sosincs olyan ôsz, hogy ne irigykednének rám. Miért van ez így?
Telt, múlt az idô. Minél hidegebb lett, annál több lett a favágó. Sorra vágták ki a fákat. A Varázsfa nagyon megijedt. Sajnálta társait. Hiába irigykedtek rá, jó volt, hogy ott voltak. Egyszer csak nagy fájdalmat érzett.
- Jaj, jaj mi történt? Miért fáj ennyire a törzsem? - ordított, lenézett a törzsére.
Látta, hogy belevágtak a törzsébe. A favágók voltak azok. Ilyen módon kezdtek beszélni:
- Gyerünk fiúk, vágjuk ki a fáklat! Ne fázzunk a városban! – ezt mondogatták, s nem hallották a fa kiáltozását.
Épp arra kódorgott a farkas. Ô bezzeg meghallotta a kiáltozást!
- Ne félj, Varázsfa, megmentlek! – és jó nagyot harapott a favágók sejhajába. A favágók kiabálni kezdtek:
- Jaj, a hátsófelem, futás! – s elmenekültek.
Ekkor megszólalt a fa:
- Köszönöm farkaskoma a segítséget!
- Mondtam, hogy jótett helyébe jót várj!
Ezzel aztán örök életre szóló barátságot kötöttek. Együtt járták az erdôt, segítették a bajba jutottakat. De ez már egy másik történet.