 |
|
|
|
|
 |
 |
 |
| Itt
számolunk be a Cimbora Klubhálózat
közös programjairól: utazásokról,
táborozásról, kirándulásokról
... |
|
|
|
korábbi
anyagok: Balassi
nyomában ... » (térképpel!)
korábbi
anyagok: Cimborák
egymás közt ... »
|
|
|
|
| Cimbora
Klub - Dunaújváros |
|
|
Mottó:
Kedves Cimboránk!
Hidd el, jó úton jársz,
Ha a könyv az egyik
Legjobb cimborád!
|
|
|
|
Egyszer
volt, hol nem volt ... Budapesten innen, Dunán
túl, éppen Dunaújvárosban,
annak is a kellôs közepében volt
egyszer egy könyvtár. József
Attila Könyvtár volt a neve. Itt találkoztak
elôször azok a dunaújvárosi
gyerekek, akik a város 10 iskolájából
érkeztek a hívó szóra.
Lehettek úgy negyvenen. Vidámak voltak
és kíváncsiak. 2003. április
24.16 óra volt ekkor. A Cimbora Klub megalakulásának
idôpontja. A tagok ünnepélyes
keretek között letették a cimboraesküt,
mely így hangzott:
ÉN . . . . ESKÜSZÖM, ÉS
MINT CIMBORA FOGADOM, HOGY TÁRSAIMAT MEG
NEM BÁNTOM, ROSSZ SZÓ SZÁMAT
EL NEM HAGYJA, ÉS MINDIG BECSÜLETES
ÚTON JÁROK.
ÖTLETEIMMEL SEGÍTEM ÉS ÉPÍTEM
A CIMBORASÁGOT. BÍZOM A KÖZÖS
JÁTÉK ÉS AZ OLVASÁS
ÖRÖMÉBEN ÉS SZÁRNYALÓ
KÉPZELETEMBEN.
A cimborák végül aláírásukkal
is megerôsítették szövetségüket.
Sok idô telt el azóta, sok víz
lefolyt a Dunán, ám a cimborák
lankadatlan szorgalommal járnak a találkozóikra,
törzshelyükre a gyermekkönyvtárba.
Itt Törökné, Antal Máriával
/Marcsi nénivel/, s Kálnay Adéllal/Adél
nénivel/ 4 6 hetente kellemes és
hasznos órákat töltenek el. Beszélgetnek
mûvészetekrôl, legfôképp
irodalomról, s az élet fontos kérdéseirôl.
Témáik között szerepeltek
már a fák, az álmok és
a csodák, a hangok, a mesehôsök,
boszorkányok és tündérek.
Beszélgettek a szeretetrôl, rendeztek
szószépségversenyt, írtak
verset, mesét, tanultak táncot és
éneket, s játszottak, játszottak,
játszottak!
Vendégeket fogadtak, kirándultak,
és egy éves szülinapjukat faültetéssel
ünnepelték.
A cimborák nem magányosak. Kezdettôl
nagy szeretettel veszik ôket körül
városukban. Könyvtárosok, tanárok,
szülôk segítik ôket. Szoros
a kapcsolatuk más cimborákkal is,
leginkább az almádi cimborákkal.
December 14 i találkozójukon
Mátyás udvarát varázsolják
maguk köré, s Rácz Attila/Cicero/
táncmûvész segítségével
reneszánsz táncot is tanulnak majd.
Januárban irodalmi vetélkedôt
tartanak, ahol vendégük lesz Lackfi
János költô és Kalmár
István illusztrátor. |
|
|
|
|
|
|
|
|
| Íme
néhány cimboramû, a teljesség
igénye nélkül: |
|
| Képek
ihlette versek |
|
Tengelice
és a madonna
/Raffaello/
Hárman vannak a képen
Mit néznek oly serényen?
Hiszen ez egy kismadár!
Tengelice, ó, mi kedves!
Szárnyaival vígan repdes!
Kedves ez a kismadár.
Németh Patrícia 5.a |
Ezen
a képen
Még nem
Múlott el
A nyár
A tengelice
Éneke
Vidáman
száll.
Miokovics Kata 5.a |
Szent
Anna harmadmagával
/Leonardo/
Ó, te kedves bárányka!
Ó, mi szép vagy Jézuska!
Báránykának gazdája,
A gyönyörû Jézuska!
Ott a képen Szûzanya,
Ölében a Jézuska,
Szent Anna örömére.
Mily gyönyörû bárányka!
Jézuskának karjába.
Németh Patrícia 5.a |
A
jó kormányzás allegóriája
Mi tetszik nagyon e képen?
Rengeteg ház csendjében?
Mégiscsak kedvencem a kofa,
Kinek neve Julcsa,
Ô árulja a lovakat,
Mert szereti a pacikat.
Ám egyszer a piacnak is vége,
A csendesség is visszaszáll
a képbe.
Kovács Anett 5. o. |
Rómába
vezetô fôút,
Tornyok, falak, kapuk,
Nemesek, kereskedôk, vándorok,
de hol vannak a malacok?
Fekete Kata 5.a |
A
vörösruhás hölgy
/Jacopo da Pontormo/
Szeretem ezt a képet nézni,
Mintha szólna hozzám a néni,
Igazából a kutya miatt kedvelem,
Mert én az állatokat nagyon
szeretem.
Hagymási Mirtyll 5.a |
Mária
és a gyermek Szent Ferenccel és
Szent Sebestyénnel
Egy emberi láb
Állja útját
E szegény csigának
Nem tud tovább menni,
S rabja lesz a fura akadálynak.
Koncz Nernadett 5.a |
Látogatás
az Arnolfini házaspárnál
/Jan Van Eyck/
Nini, egy zöld ruhás néni!
Mellette kiskutyája,
melynek neve Kutyi
Csodálja a nénike,
Barátjával imát is mond
Érette.
Perl Kitti |
A
szobában két ember áll,
Öltözékük palást,
uszály.
Láthatóan elmerengnek
A születendô gyemekeken?!
A játszótárs már
feszülten vár,
Látod alul a kiskutyát?
Barátságos, meleg szemek,
Egyedül csak rád figyelnek.
Faragó Anikó |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
| Álmok |
|
A titokzatos
tenger
A családdal mentünk hajókázni.
Lemerültünk a víz alá, s
tudtunk lélegezni ott lent. Az volt benne
a különleges, hogy egy kóla tenger
volt, s lent az alja gumicukorból. Találtunk
egy hatalmas kagylót, ami csipszbôl
volt. Aki abba beleevett, csipszemberré változott.
Én is ettem belôle, s nyomban felébredtem.
Dózsa Bianka
Azt álmodtam, hogy volt egy furcsa madaram.
Annak a madárnak a színe sárga
volt, piros csíkokkal. Önállóan
tudott beszélni, s mindig odarepült
a vállamra, s azt mondta: Szia, gazdám!
Nagyon szerettem ôt. Másnap megjelent
egy ugyanolyan madár, s naponként
egyre több madár lett a ketrecben.
Dózsa Bianka
Álom a tengerparton
Azt álmodtam, hogy a tengerparton feküdtem
egy napernyô alatt. Az égbôl
könyvek hullottak. Csupa csupa jó
könyv, amiket már régen ki akartam
olvasni. Minden nap kimentem hát olvasni.
Rajtam kívül nem volt ott senki. A könyvek
egy napon emberré változtak. Az emberek
egyáltalán nem voltak barátságosak.
Már csak egy könyv feküdt a földön.
Vajon valóra válnak az álmaim?!
Gál Mónika
Otthon volt mindenki, anya, apa, tesó, sôt
még a mamámék is. Leküldtek
a boltba, hogy vegyek valamit. Amikor már
kiértem, láttam, hogy dínók
rombolnak és ölnek mindenkit. Na én
ekkor nagyot sikítottam. Ezzel teljesen magamra
vontam a figyelmet. Elkezdtem futni, de hiába
futottam tiszta erôbôl, mégis
olyan lassan haladtam, hogy utolértek a dínók.
Az egyik már majdnem a szájába
kapott, amikor megéreztem, hogy van szárnyam,
s el tudok repülni. Gyorsan hazarepültem,
de nem sok értelme volt, mert az ablakokat
addigra mind betörték. Nagyon
nagyon féltem, ám ekkor anyu felébresztett.
Szigeti Imola 5.a Petôfi
A cápa lába
Egyszer azt álmodtam, hogy négy cápát
szállítottak egy vízi parkba,
de szállítás közben az
egyikkel történt valami, s haldoklott.
Az orvosok megpróbálták megmenteni,
de sajnos elpusztult. A szakemberek akkor sem adták
fel, s újra próbálták
éleszteni, sajnos ez sem sikerült. Ezért
az orvosok úgy döntöttek, hogy
beadnak egy kisérleti stádiumban levô
szert. Mikor beadták, a cápa feléledt.
Ennek a doktorok nagyon megörültek és
visszarakták a szállítóba.
A cápák megérkeztek új
otthonukba, s tetszett nekik. Pár hét
múlva azonban jelentkeztek amellékhatások,
s az újra éledt jószágnak
nôtt két lába. Aztán
végül elpusztult, mert azt hitte, hogy
ô ember, s kisétált a szárazföldre,
de nem tudott levegôt venni a kopoltyújával.
Hurtony Mátyás 4.a Petôfi |
|
|
|
| Élménybeszámolók |
|
December 7 e volt. A József Attila
Könyvtár elôtt volt a cimborások
gyülekezôje. Oda kellett volna a busznak
is érkeznie, de az nem jött majdnem
egy órán keresztül. Nem gyôztünk
várni a hidegben. Vártunk, vártunk,
de a busz csak nem jött. Majd megfagytunk,
toporogtunk, még a lehelletünk is megfagyott
a levegôben. Anya és apa is fáztak,
merthogy ôk is jöttek velem. Végül
szerencsére megérkezett a busz, de
ott sem volt túl meleg. Aggódtunk,
hogy nem érünk oda a találkozóra,
de Marcsi néni telefonált, s azt igérték,
hogy megvárnak bennünket. Hogy ne unatkozzam
út közben, a Harry Potter 5. kötetét
olvastam. Másfél óra múlva
megérkeztünk Budapestre. A találkozó
a Budapesti Történeti Múzeumban
volt. Több városból is jöttek
cimborások. A rendezvény egy részét
felvette a Duna TV. Mindenki kiválasztotta,
hogy melyik foglalkozáson vesz részt.
Én gipszöntést, s gótikus
betûk festését választottam.
Mivel a reneszánsz korról volt szó,
ahhoz illô gipszformák voltak. Én
egy pajzsot készítettem. Ezen kívül
semmi jó nem volt, mert sajnos elmaradt az
Emil és a detektívek címû
musical. Az azért jó volt, hogy sok
újságot kaptunk, köztük
volt néhány régi Cimbora is.
Molnár Balázs 5.a Arany
Izgalommal indultam a könyvtárhoz, ahol
barátnôm várakozott a testvérével.
Busszal mentünk Pestre, ami sajnos másfél
órát késett. Elôször
a Budai Várba látogattunk el, ahol
különbözô programok közül
lehetett választani. Gipszkiöntés,
színjátszás, jelmezbe öltözés,
origami. Nekem nagyon megtetszett Mátyás
családja gipszmásának kiöntése.
Mivel sokat kellett várni, iniciálék
sokaságát készítettük.
Minden általam készített darabot
családtagjaimnak ajándékozom.
Sajnos sok programot töröltek.
Fáradtan, de élményekkel gazdagon
értünk haza.
Gál Mónika 6.c Dózsa
Országos Cimbora találkozóra
indult csapatunk Budapestre. Társaimmal sokat
vártunk a fagyos reggelen, mivel a busz nem
siette el, hogy értünk jöjjön.
Mikor odaértünk, kiderült, hogy
a megbeszélt versmondás, s más
egyéb programok is elmaradnak. Emiatt bizony
csalódottak voltunk. Különféle
foglalkozások közül választhattunk.
Én a középkori várfestést
választottam. Egy idô után fiútársaimmal
meguntuk a festést, s izgalmas szivacspárna
csatába kezdtünk. Szerencsére
a mûvész és a lányok
kitartóak voltak, így a vár
elkészült. A kellemes fáradság
után mindenféle jóban volt
részünk, kedvünkre ehettünk,
ihattunk. A program végén megnéztük
a játékmúzeumot.
Bárcsak minden napom ilyen jó lenne!
Hurtony Mátyás
Reggel elindultunk a busszal Budapestre. Elôször
a Duna palotába mentünk. Ott megismerkedtünk
a többi cimborával, majd kis várakozás
után beültünk egy csodálatos
színházterembe, s hamarosan elkezdôdött
a várva várt színdarab, Alice
Csodaországban. Három szereplô
játszotta a darabot, ám néha
a gyerekek segítségét is kérték.
Egyszer engem is felhívtak, madarakat kellett
utánozni. Ez nyilvános TV felvétel
volt, nyolcszor kellett megállni elôadás
közben. Ez még érdekesebbé
tette az egészet. Én nagyon élveztem
az elôadást. Utána elmentünk
a Magyar Tudományos Akadémia Dísztermébe.
Ott páran elmondtuk a reneszánsz festményekrôl
szóló verseinket. Aztán betlehemezést
adtak elô a néptáncosok, majd
láthattunk részleteket az Emil és
a detektívekbôl. Nagyon jól
éreztem magam.
Koncz Berni 5.a Petôfi |
|
|
|
Balázsi
Sándor
November 7. milyen nap?
A Tesómnak szülinap!
Bár azt hiszed, a nagybetûs Élet
Sok mindent tartogat,
De rájössz, hogy napjaid
Ugyanúgy ballagnak.
Tarkítsák napjaid
Szerelmek, csókok,
Kívánok neked
Boldog Szülinapot!
|
Ôsz
Hazajövök a nagy sötétségben
Elvész az út a sok falevélben.
A levél pompázó színe
Elvarázsol mindent ôszbe.
Az esô bármikor eshet
Mert ez az ôsz nagyon
Csalafinta lett.
A szél mindig fúj,
A nap elbúsul.
A fák suhognak,
A levelek lehullnak,
A felhôk búsan andalognak. |
Karácsony
A karácsonyi ünnep a legszebb
Ilyenkor árad ki mindenkibôl
a szeretet
Karácsonyfa, kis csizma
Mindjárt itt van Jézuska!
Szép mesék a tévében,
Melengetés a szívekben. |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
| Mesék |
|
Fazekas Vivien
A falevél meséje
Figyeljetek, most én mesélek, a falevél.
Az úgy kezdôdött, hogy én
egy ici pici levelecske voltam tavasszal.
Nôttem, növekedtem, nyárra kifejlôdtem,
gyönyörû zöld lettem. Aztán
sajnos ôsz lett, s ilyenkor minden juharlevél
lehullik a földre.
Hanem, az a fa, amelyen én nôttem,
csupán akkor engedett el minket, amikor már
két évet éltünk. Az elsô
évben minden levél nevet kapott, így
én is. Ez lett a nevem: Juhíj. Szép
név, ugye? Aztán beköszöntött
a tél. Ránk esett a hó, de
mi ezt is élveztük. Olyat játszottunk,
ki bírja elôbb lelökni a havat
magáról. Aztán eljött
a következô tavasz. Újra kizöldültem.
Nyáron termésem is nôtt, s nagyon
örültem, hogy egészen ôszig
velem maradt. Végül eljött a levélhullató
nap. Én utoljára estem le a fáról.
Elfújt a szél egy szomszédos
gesztenyefához. Ott összeismerkedtem
egy Hamu nevû falevéllel. Ô megtanított
nekem egy dalt. Sokáig gyakoroltuk, közben
libbentünk ide oda. Most nektek is eléneklem.
Ôsz szele zümmög, aluszik a nyár
már,
Aludhatnál falevél, ha leszállnál.
Aludhatsz falevél,
Betakar a tél,
Reggel a kacagás az egekig ér.
Aludhatsz falevél, betakar a tél,
Reggel a kacagás az egekig ér.
Csathó Ábel
A mogorva ember
Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy mogorva
ember, aki senkit nem szeretett. Egy kis faluban
lakott.
Egy szép napon új lakók költöztek
a szomszédjába. Az apuka meg akart
ismerkedni a szomszédjaival, így
a goromba bácsival is. Mikor látta,
hogy milyen zsémbes, rájött,
hogy azért nem szeret senkit, mert ôt
sem szerette és szereti senki. Attól
a naptól fogva rengeteg idôt töltött
vele, s ettôl a goromba bácsi lassan
megszelídült.
Késôbb ô lett a legszeretetreméltóbb
a faluban, s boldogan élt, míg meg
nem halt.
Zsidó Balázs
Az okos kisfiú
Egy Vili nevû, 2.osztályos kisfiúval
esett meg az alábbi történet.
Vili mivel már nagyon unta a hosszú
telet elindult, hogy elhozza a késlekedô
tavaszt. Az út hosszú volt, s három
próbatétel várt rá.
A Tavasztündér birodalmának
bejáratát egy hatalmas, rettenetes
sárkány ôrizte. Ahhoz, hogy
a kapun beengedje ôt a sárkány
válaszolnia kellett az alábbi kérdésre:
- Hideg, s ha melegre teszed, elolvad, mi az?
Vili csak rövid ideig töprengett a válaszon:
- A jég.
A sárkány tovább engedte
a kisfiút.
Vili ment, mendegélt, s a birodalom közepe
táján egy hatalmas barlang elôtt
talált egy hatalmas követ, amin titkosírás
volt. Amint a titkosírást vizsgálta,
egyszer csak valami óriási dübörgést,
dörmögést hallott, majd meglátott
egy barna medvét.
- Ha megfejted a titkosírást, amit
a kôbe véstem, tovább engedlek
a tündérhez mordult rá
a medve.
A kisfiú emlékezett olvasmányaiból
a titkosírásra, így könnyedén
megfejtette azt. A válasz ez volt: hajó.
A medve nem tehetett mást, tovább
engedte Vilit.
A kisfiú tovább ballagott, ment,
mendegélt a hosszú úton,
s már alig várta, hogy találkozhasson
Tavasztündérrel. Végre megpillantotta
ôt.
- Szervusz, Tavasztündér! Vili vagyok,
s a városból jöttem. Nagyon
várjuk már a tavaszt, hogy kinyíljanak
a virágok, s kisüssön a napocska.
Azért jöttem, hogy elvigyelek magammal.
- Csak akkor megyek veled, ha válaszolsz
egy kérdésemre. Mennyi 5x8?
- Negyven! mondta könnyedén
Vili, hisz matematikából mindig
jó volt.
A tündér nagyon megörült
a kisfiú jó válaszának,
mert már ô is nagyon vágyakozott
az emberek közé. Vágyott arra,
hogy elvihesse nekik a gyönyörû
tavaszt.
Így aztán együtt mentek Vili
városába, az emberek, a gyerekek
nagy boldogságára.
Ács Alexandra
A barátság
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy egércsalád.
Mezei egerek voltak, búzatábla mellett
laktak.
Tomika, a legkisebb egér szüleivel
elment áfonyát szedni. Egyszer csak
megpillantott egy lepkét, s utána
szaladt. Amikor észrevette, hogy eltévedt,
keserves sírásba kezdett. Sírt,
sírt, majd egy furcsa zajra lett figyelmes.
Egy kiscica bukkant fel a bokros mögül,
aki szintén pityergett, mert elveszítette
a szüleit. Mücürnek hívták.
A két állatka hamarosan összebarátkozott,
de sajnos egyik sem tudta, melyik a helyes út
hazafelé. Eközben Tomi és Mücür
szülei egymásba botlottak gyermekeik
keresése közben. Ôk is összebarátkoztak,
s eldöntötték, hogy egy irányba
mennek, mert úgy gondolták, hogy
a két jómadár is összetalálkozott.
Hamarosan meg is lelték a rosszcsontokat
a tisztáson. Ezek után mindig titokban,
felváltva vendégelték meg
egymást, de közben féltek,
mert tudták, hogy a macska- és egértársadalom
között tilos a barátság.
Ennek ellenére bíztak abban, hogy
a két ellentétes közösség
elfogadja azt, hogy a cicák és egerek
között is létrejöhet meghitt,
baráti kapcsolat. Pár év
múlva már nemcsak Tomika és
Mücür családja kötött
barátságot, hanem az összes
egér és macska együtt járt
- kelt.
Aki nem hisz, menjen el a búzatábla
melletti kis házhoz és bizonyosodjon
meg róla.
Jankovics Bettina
Miért foltosak a tehenek?
Hol volt, hol nem volt, volt a kerek erdô
közepében egy kis falucska. Ebben
a falucskában csak állatok éltek:
kecskék, tehenek, lovak ... s így
tovább, ahány állatot csak
el lehet képzelni.
Szinte valamennyi kis állat szorgosan dolgozott,
tüsténkedett. Persze, akadtak olyanok
is, akik csak henyéltek, mint például
a tehenek. Aki csak egész nap más
kertjében le- gelésztek. Szokásukhoz
híven mindig átugrottak a kerítésen,
s megdézsmálták a termést.
Igen ám, de a magasugrás egy alkalommal
nem sikeredett valami jól, mert a gazda
észrevette, s elkezdte kergetni a teheneket.
Azok nekiiramodtak a kerítésnek,
ám egy szög kiállt, s elhasította
egyikük ruháját. Mivel nem
értettek a varráshoz, felkeresték
a kecskét, aki ezermester hírében
állt, bár a szóbeszéd
szerint igazán nem értett semmihez.
Ô bátran vállalkozott a feladatra,
busás jutalom káposzta
reményében. A tehén bement
a házba, s a paraván mögött
mivel nagyon szégyenlôs kis
tehén volt levette a felsô
ruháját. A kecske iziben nekilátott
a varrásnak. A kiszakadt darabot valamivel
pótolni kellene, gondolta, s fehér
ruhaanyag után nézett. Sajnos nem
volt neki azonban csak barna. Nem volt mit tenni,
megfoltozta a fehér ruhát barnával,
nehogy folt essen a becsületén, hogy
még a szabósághoz sem ért
kecske létére. Mikor készen
lett a remekmû, rögtön felpróbálta
a kis tehén, nézegette magát
a tükörben. Nézte elölrôl,
nézte hátulról, jobbról,
balról, s egyre jobban tetszett neki. Boldogan
sétált az utcán, miközben
mindenki ôt bámulta: milyen szép
az új ruhája!
Ezek után valamennyi tehén a kecske
varrodája elôtt sorakozott új
ruháért, mivel kiderült, hogy
igazán csak ehhez ért a kecske mester.
Hát így esett, hogy a teheneknél
a divat, a foltos ruha lett.
Szabó Jennifer
Arany 4.a
Egy szívhez szóló barátság
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy mezô
közepében egy fa. De ez a fa nem akármilyen
fa volt ám! Varázserôvel rendelkezett.
Tudott beszélni, s amikor senki sem látta,
kihúzta magát a földbôl,
s körülsétálta a mezôt.
Annak ellenére, hogy varázserôvel
rendelkezett, élete bús és
szomorú volt. A körülötte
lévô virágoktól sem
lett boldogabb. Bús élete szomorúvá
tette a mezôt. A méhek már
nem hívták meg egymást ebédre,
s az állatok nem köszöntek már
vidáman így egymásnak:
- Jó napot, állattársam!
Ez így ment hónapokig, míg
egy nap a mezô mellett lévô
erdôben letáborozott egy osztály.
Az egyik kislány, Mária elszökött
a táborból, és kiment a mezôre.
Egybôl a fára pillantott és
elcsodálkozott. A fán ugyanis szivárvány
színû szôlôfürtök
csüngtek.
- Ó, de gyönyörû fa, odamegyek,
megkóstolok egy szôlôszemet,
aztán megpihenek a gyönyörû
lombja alatt! szólt a kislány.
Odafutott a fához, s elkezdte húzkodni
az ágait, hogy elérje a szôlôürtöket.
A fa rászólt a jövevényre:
- Auuú, hagyd abba! Nem lehetne óvatosabban?
- Jé, te beszélsz? Kérdezte
csodálkozva a kislány.
Miért, ki más dünnyögne
neked ezen a mezôn? szólt
a fa.
- Ki . . .ki vagy te? kíváncsiskodott
Mária.
- Egy fa. Miért ki lennék?!
- Úgy értem, mi a neved?
felelte a lány.
- Ja a nevem? Én csak simán fa vagyok
jelentette ki a fa.
- Mondd kedves simán fa! Hogy van az, hogy
nem az erdôben élsz?
- Mondom, hogy a nevem fa, csak fa, érted?
- morgolódott sértôdötten
Amúgy ülj le, mindjárt
elmesélem!
Régesrég történt, amikor
még az erdôben éltem. Még
csemete voltam, amikor anyámat kivágták.
Ez nagyon rossz volt, hisz nem tudott megvédeni
senki. A többi csemete csúfolt, mert
szivárvány színû voltam.
Ezért jöttem ki a mezôre
mondta szomorúan a fa.
- Ó, nagyon sajnálom, szipogott
Mária. Van egy ötletem. Legyünk
barátok!
- Jó mondta örömmel a
fa.
- Vissza kell mennem a táborba, már
biztos keresnek. Szia édes barátom,
jó éjszakát!
- Neked is édes barátom!
köszönt el a fa is örömmel.
Éjjel a fa gyönyörû álmaival
és boldogságával belepte
a mezôt. Másnap Mária szomorúan
jött barátjához.
- Sajnos, el kell mennem!
- Miért? kérdezte a fa.
- Csak erdôt jöttünk vizsgálni.
- Ó, de sajnálom! Megint egyedül
leszek, szomorú lesz az életem!
- Várj, van számodra egy ajándékom.
Csak nyújtsd ide az egyik ágadat!
Mária letépett egy szôlôszemet,
kivett belôle három magot, s elhajította.
Abban a szent másodpercben a magok kikeltek,
s gyönyörû varázsfák
lettek, mint a testvérük.
- Köszönöm! hálálkodott
a fa.
- Szívesen! Most mennem kell, de majd meglátogatlak.
Örökre a barátom leszel! Viszlát!
- Te is örökre a barátom leszel,
s köszönöm a társakat is!
Viszlát!
Mária elment, de a fa boldog volt, a szívében
ott maradt mégis. Elmúlt a szomorúság
az egész mezôn, s mindenki boldogan
élt, míg világ a világ!
Balogh Dávid Arany 4.a
A varázsfa
Hol volt, hol nem, az Óperenciás
tengeren is túl, ahol a kurta farkú
malac túr, volt egy gyönyörûségesen
szép erdô. Ebben az erdôben
élt egy varázsfa. Tudott járni,
beszélni. Egyszer egy farkasnak segített,
mert az beleesett a folyóba. Épp
egy kisrigót kergetett, amikor megcsúszott,
s belesodródott a vízbe. Kétségbeesve
kiáltozni kezdett, ahogy a torkán
kifért.
- Segítség, segítség!
Mentsen meg valaki, mert megfulladok! ordította.
Meghallotta a kétségbeesett kiáltozást
a fa és odasietett. Odanyújtotta
az egyik vaskos ágát, hogy a farkas
meg tudjon kapaszkodni, s így kihúzta.
Erre megszólalt a farkas:
- Nagyon szépen köszönöm
a segítségedet, ha te nem vagy itt,
nem is tudom, mi lett volna velem. Megtudhatnám
a neved?
- Persze. Az én nevem Varázsfa.
- Köszönöm, Varázsfa. Jótett
helyébe jót várj!
mondta, azzal elbúcsúzott.
Telt, múlt az idô. Elérkezett
az ôsz. Ôszanyó már
befestette a fák zöld leveleit sárgára,
barnára, narancssárgára,
sôt akadt köztük piros is. A mi
barátunknak sárgák lettek
a levelei. Örült neki, hisz egyedül
neki volt sárga, este már szinte
világító lombja. Mindenki
irigyelte. De nem sokáig irigykedtek egymás
lombjára, mert beköszöntött
a hideg fagyos idô. Most már azt
mondogatták egyes fák:
- Haha! Most már te is olyan vagy, mint
mi!
- Mire volt jó nagyképûsködni?
kérdezgették mások.
- Nem vagyok nagyképû és ne
veszekedjünk, legyünk inkább
újra barátok! mondta a Varázsfa.
- Na jó, befogadunk! enyhültek
meg a fák.
Barátunk, a Varázsfa azonban szomorkodott:
- Sosincs olyan ôsz, hogy ne irigykednének
rám. Miért van ez így?
Telt, múlt az idô. Minél hidegebb
lett, annál több lett a favágó.
Sorra vágták ki a fákat.
A Varázsfa nagyon megijedt. Sajnálta
társait. Hiába irigykedtek rá,
jó volt, hogy ott voltak. Egyszer csak
nagy fájdalmat érzett.
- Jaj, jaj mi történt? Miért
fáj ennyire a törzsem? - ordított,
lenézett a törzsére.
Látta, hogy belevágtak a törzsébe.
A favágók voltak azok. Ilyen módon
kezdtek beszélni:
- Gyerünk fiúk, vágjuk ki a
fáklat! Ne fázzunk a városban!
ezt mondogatták, s nem hallották
a fa kiáltozását.
Épp arra kódorgott a farkas. Ô
bezzeg meghallotta a kiáltozást!
- Ne félj, Varázsfa, megmentlek!
és jó nagyot harapott a favágók
sejhajába. A favágók kiabálni
kezdtek:
- Jaj, a hátsófelem, futás!
s elmenekültek.
Ekkor megszólalt a fa:
- Köszönöm farkaskoma a segítséget!
- Mondtam, hogy jótett helyébe jót
várj!
Ezzel aztán örök életre
szóló barátságot kötöttek.
Együtt járták az erdôt,
segítették a bajba jutottakat. De
ez már egy másik történet.
|
|
|
|
 |
|
|
|
  |
|
|
|
|