Igaz-e
a történelem?
Arról szeretnék beszélni,
hogy mi a történelem és honnan
ismerjük azt, amit történelemnek
nevezünk. Ehhez egy olyan példát
választottam, ami a legtöbbek számára
még ismeros Magyarországon, a száz
forintosokat. 1946-ban bocsátották
ki ezt a száz forintost, amelybol négy
példányt szeretnék bemutatni.
Az elso az még a Kossuth címert
tartalmazza, hiszen hát Kossuth Lajos képe
volt amely díszítette ezt a pénzt.
Értelemszeruen a Kossuth címer nem
tartalmazott koronát, hiszen Kossuth Lajos
volt az, aki annak idején a trónfosztást
kimondta. Nos, ha kétezer év múlva
egy történész kezébe
került ez a négy pénz, amit
egymás alá itt fölsorakoztattam
és semmit nem tud a magyar történelemrol
és ennek alapján próbálja
megérteni a magyar történelmet,
akkor nagyon érdekes következtetéseket
fog levonni. Mondjuk a kétszer év
múlva élo történészünket
lássuk el két információval.
Az egyik információ, a korona az
a királyoknak a szimbóluma. Tehát
ahol korona van, ott egy királyság
van. A másik, az ötágú
csillag az a kommunizmusnak a jelképe.
Tehát ahol ötágú csillagot
látunk egy címeren, akkor ott kommunizmussal
számolhatunk. Nézzük most meg
ezt a négy pénzt. Az elson természetesen
egy köztársaságot láthatunk,
hiszen nincsen korona a címeren. A másodikon
megjelenik egy vörös csillag és
eltunik a régi magyar címer. Ehelyett
viszont látunk egy kalapácsot, látunk
egy búzakalászt egy hatalmas nagy
vörös csillaggal a tetején. Utána
egy olyan címerváltozatot látunk,
ahol megmarad a vörös csillag, megmarad
a búzakalász, de az egész
címer közepére bekerül
egy olyan alakú címerpajzs, mint
ami annak idején a legelso változaton,
a Kossuth címeren volt. Igaz, nincsen rajta
kettos kereszt, nincsen rajta a hármas
halom, nincsen rajta az Árpádság,
vagy a Duna, Tisza, Dráva, Száva,
ahogy tetszik, de mindenesetre egy kicsit már
közelít a régi változathoz
és végül az utolsó példányon
mit látunk, egy koronás címert.
Mit mondana erre kétezer év múlva
ez a történész? Azt mondja,
hát Magyarország története
ezekben az évtizedekben 1946 és
mondjuk az 1990-es évek között
a következoképpen vázolható
fel. Eloször köztársaság
volt. Utána kommunizmus, azután
egy olyan kommunizmus, ami már egy kicsit
a nemzeti hagyományokkal is számolt
és végül újra bevezették
a királyságot. Miért, mert
koronás címer van a száz
forintoson. Nyilván kétezer év
múlva az a történész
már nem fogja tudni, hogy hogyan és
milyen körülmények között
került vissza a címer tetejére
a korona, amely ugye az 1947-es pénzen
még nem látszott. Ebbol egyenesen
következik az, hogy a történész
források alapján dolgozik, de ki
van szolgáltatva a forrásainak.
Tehát hogyha csak egy adott forráscsoportot
használ, akkor bizony nagyon furcsa következtetéseket
vonhat le és ráadásul kétszer
év múlva nem fogja tudni, hogy téved...
Igaz-e a történelem?
az elõadás teljes szövege
letölthetõ INNEN
|
|