Erős János II. (erdélyi magyar népmese)

- Jaj, hékás! - mondja Kőmorzsoló. - Nem neked fő ez itt! Mindenki ott egyék, ahol dolgozott.

- Ugyan úgy-e? - patvarkodott a kis piripócsi. - Mindjárt meglátjuk!

Avval birokra kapta Kőmorzsolót, s úgy teremtette a földhöz, hogy térdig süppedett belé. Akkor a félig főtt húsról a vizet Kőmorzsoló fejére szűrte, a húst megette egy utolsó falásig s avval ahogy jött, úgy el is ment.

Jönnek haza délben a pajtások, látják Kőmorzsolót ott tehetetlenkedni térdig a földbe süppekedve. Kérdik, hogy mi történt. Hát Kőmorzsoló el is mondja, hogy mi.

- Hej! - mérgelődik a Faegyenesítő. - Én maradok itthon holnap, s jöjjön csak el ismét az a kicsoda, majd meglátjuk, hogy hány hét a két hét!

Hát el is jött a kicsi toportyánja. Sétált nagy begyesen alá s fel a házban Húzta maga után a hétsinges szakállát, s odaszólt a Faegyenesítőnek, hogy hamar azt az ebédet, mert ő erőst éhes.

- Mit beszélsz, te peckes csudaállatja, hess-mars ki a házunkból!

Az arasznyi embernek se kellett ennél több, megkapta Faegyenesítőt s úgy a földhöz teremtette, hogy derékig süppedett belé. Akkor vette az üstöt a tűzről, a fővő vizet a fejére szűrte, hogy helyből tenyeren kopasz lett attól, a húst meg mind kiette, a hétsing szakállát a balkarjára csavarintotta, s ahogy jött úgy el is ment.

Látják délben a pajtások Faegyenesítőt derékig a földben tehetetlenkedni.

- Na! Hát mi ez cimbora?

Hát ő is elbeszélte, hogy mi.

- Hej, halljátok! - mondja Vasgyúró. - Mi fajzat lehet az az egysinges emberke? Na várjatok, holnap én maradok itthon!

Másnap, alighogy reggel lett, meggyújtotta a tüzet, odatette a húst, s ugyancsak várta a toportyán emberkét. Jó, ha várta, nem is hiába, mert el is jött az pontosan. Alig látta meg Vasgyúró, ráüvöltött mérgesen:

- Ki a házból, te csudabogár, te.

- Ugyan, úgy-e? - kezdi az araszos. - Majd mindjárt meglátjuk, csak főjjön az a hús!

- Ki a házunkból! - veselkedik újra neki Vasgyúró nagy mérgesen.

Hanem bezzeg, hogy megjárta, mert kapta a hétsinges és egész nyakig termtette a földbe. Akkor fogta az üstöt. A húslevet Vasgyúró fejére szűrte, a húst megette, aztán szakállát a balkarjára csavarintotta s ahogy jött, úgy el is ment. Csak annyi, hogy ahajt újra ebéd nélkül maradának. Na jó, negyedik nap Erős János maradott otthon. Hanem erőst gondolkodott magában, hogy a fele se tréfa ennek az egész dolognak, ha azokkal a világerős emberekkel is úgy el tudott bánni. Itt már másképp aligha lehet boldogulni, mint többet ésszel, mint erővel. Egyszer hát jön a piripócsi s odaszól Jánosnak, hogy hamar azt a húst, mert éhes.

- Hisz főzöm is én, komám, jut is, marad is, hanem hát fa nincsen, az a baj! Hogyha hoznánk egy kis tűzrevalót!

- E már osztán beszéd - mondja a piripócsi -, s egy szempercre neki is türkőzött. Hasítani is kezdtek egy akkora szálfát, hogy már csak nézni is elég volt. Munka közben aztán úgy esett, hogy a hétsinges szakáll a félig behasított fába szorult. Jánosnak sem kellett ennél több, egy minutumra kikapá a fejszét a fa hasítékából s ahajt a pecemnyi ember a szakállánál fogva oda lett csiptetve, mint egér az ütőbe, s avval otthagyta. Eleget vesződött a pöttöm ember így is, úgy is, hogy a szakállát a fából kiszabadítsa, de csak nem sikeredett. Utoljára nem tehetett egyebet, csak elindult haza s a szakállánál fogva, a kezével is segítve húzta maga után a havasnyi nagy szálfát.

(folytatjuk)