egyszervolt.hu - a legnagyobb magyar gyerek oldal
játék mese estimese dal vers animáció programajanló óvodás és iskolás gyerekeknek.
Napocska hírmondó
Mai mese
2010. 03. 13.Az üst arany (népmese)
Egyszer volt, hol nem volt, hetedhét országon túl, volt egy szegény ember. Ennek a szegény embernek annyi gyermeke volt, mint a rosta lika, még eggyel annál is több. Igaz, hogy volt két kicsi gyenge tehene is, de velük nem sokra ment. Ezért többször éheztek, mint ahányszor jóllaktak. Sóhajtozott is eleget a szegény ember: bár rendelne az Isten néki valami csudálatos úton-módon egy rakás pénzt.
Egyszer kimegy a szegény ember a két kicsi tehenével a mezôre szántani, és amint ott szántogat, az ekéje egyszer csak megakad valamiben úgy, hogy a kicsi tehenek meg se tudnak mozdulni. Erre a szegény ember kiemeli az ekét a földbôl, hát Uram-Teremtôm, ott áll egy nagy üst telis-teli arannyal. Úgy megörvendett erre a szegény ember, hogy örömében azt se tudta, hová legyen. De már most azon törte a fejét, mit is csináljon azzal a sok arannyal, hogy vigye haza? Gondolja magában, ha ilyen korán hazamegy a szántásból, még a szomszédok észerevesznek valamit. Hát amint töprenkedik, odajön egy katona, s mikor meglátja a nagy üst aranyat, úgy elámul, hogy szeme-szája tátva marad.
- Jaj, te szegény ember, mit csinálsz ezzel a temérdek arannyal?- kérdezi a szegény embertôl.
- Éppen ezen töröm a fejemet - feleli a szegény ember-, nem tudom, hogy ki vigye haza, mert én az ekével nem mehetek ilyen korán haza, a tehénkéimet pedig nem hagyhatom itt.
Mondja erre a katona:
- Azért ugyan ne búsulj, te szegény ember, egy marok aranyért én jó szívvel hazaviszem az üstöt.
A szegény ember mindjárt ki is vett egy jó marok aranyat az üstbôl, s odaadta a katonának.
A katona pedig megfogta az üstöt, de alig bírta felemelni, olyan nehéz volt, s elindult vele lassan a falu felé. A szegény ember elôbb még jól elmagyarázta neki, hogy merrefelé lakik.
De a katonának kisebb gondja is nagyobb volt annál, hogy az üst aranyat a szegény ember házához vigye. Szegény legény volt ô is, az istenadta, hát gondolta, most utat ad a szegénységnek. Be sem tért a faluba, hanem tovább igyekezett, s meg sem állott a legközelebbi városig. Ott betért egy vegdégfogadóba, az üst aranyat elrejtette az ágy alá, aztán magának különbnél különb ételeket és italokat rendelt.
Ezalatt a szegény ember is hazaérkezett a mezôrôl, s mondja az udvaron futkosó gyermekeinek:
- No, gyermekeim, ezután immár nem leszünk mi szegények, ugye? Az Isten reánk tekintett, megelégelte nagy nyomorúságunkat, s adott egy nagy üst aranyat. Hát eldugtátok-e jól, nehogy valaki meglássa?
Erre kérdezték a gyermekek:
- Hát hol van az a nagy üst arany, édesapánk? Mutassa meg nekünk is, hadd lássuk mi is.
A szegény ember erre úgy megijedt, hogy szinte elállott a szava, és kérdi:
- Hát egy katona nem hozta haza az üst aranyat?
- Nem bizony - felelték a gyerekek.
Nagyon megszomorodott erre a hírre a szegény ember, hogy az a hitvány katona úgy megcsalta, aztán nagy búsan elbeszélte, hogyan talált a földben egy nagy üst aranyat, hogyan adta oda a katonának - de már hiába beszélte, mert se az üst aranynak, se a katonának nem volt se híre, se hamva.
Volt a szegény embernek három ügyes, okos leánya. Különösen a legkisebbik olyen eszes volt, hogy nagy darab helyen nem lehetett párját találni. Megszólal most a legkisebbik leány s mondja:
- Azért egyet se búsuljon, édesapám, mert mi hárman leánytestvérek megkeressük azt a galád katonát, és visszahozzuk az üst aranyat.
Feleli erre a szegény ember:
- Én bizony nem bánom, édes leányaim, menjetek el, próbáljatok meg, hátha sikerül.
El is indult a három leány mindjárt, s mennek egyenesen abba a városba, ahol a katona megszállott. Ott addig kérdezôsködtek, míg ráakadtak. Be is mentek abba a fogadóba, ahol a katona mulatott, s köszöntek neki illedelmesen. Mindjárt nagy beszédbe is ereszkedtek a katonával. Egyszer kérdezi a katona a nagyobbik lánytól, hogy mi a neve?
- Az én nevem Ihatnám - mondja a nagyobbik leány.
- Hát a tied? - kérdezi a másiktól.
- Az enyém Ittam-már - feleli a második leány.
- Hát téged hogy hívnak? - kérdi a legkisebbiktôl.
- Engemet Futnék már-nak - mondja a legkisebbik lány.
Amint így beszélgettek errôl is, arról is, hát azon veszik észre magukat, hogy este lett.
Erre a leányok megkérik szépen a katonát, engedje meg nekik, hogy ôk is a vendégszobában aludhassanak, mert ilyen késôn már nem indulhatnak haza. A katona jó szívvel meg is engedte, hogy az ô külön szobájában aludjanak. De is fekszik a három lány egy ágyba, a katona meg egy másikba. A katona úgy elaludt egy szempillantás alatt, mint a bunda. A három leány csak ezt várta. Felkeltek szép halkan, lábujjhegyen körbejárták a szobát, s a legkisebbik leány addig matatott, tapogatott, hogy megtalálta az üst aranyat az ágy alatt. Szép csendesen kivették az üst aranyat az ágy alól, s kisurrantak az ajtón. Mikor aztán kinn voltak futásnak eredtek, s meg sem álltak hazáig.
Hajnalban felébred a katona, s kiáltja a legnagyobbik leánynak: - Ihatnám! Ihatnám!
Beszól erre a kocsmáros:
- Ha ihatnál, hozom mindjárt a bort.
Hogy nem szól a nagyobbik leány, kiáltja a katona a másodiknak:
- Ittam-már! Ittam-már!
Éppen akkor érkezik a kocsmáros az ajtóhoz, s hallja, hogy mit kiált a katona, visszaszól:
- No, ha ittál már, akkor visszaviszem a bort!
De most már a katona sem veszi tréfára a dolgot, felül az ágyban, s még hangosabban kezdi kiáltani a legkisebbik leány nevét:
- Futnék-már! Futnék-már!
Meghallja ezt is a kocsmáros, és haragosan beszól az ajtón:
- Nyisd ki az ajtót, mert innét addig el nem futsz, amíg ki nem fizeted, amit ittál!
De már akkor a katona is talpon volt. Ment a leányok ágyához, de csak hûlt helyüket találta. Keresi az üst aranyat, hát híre-hamva sincsen.
Futni kezd a leányok után, de a kocsmáros megcsípi az ajtóban, s rákiált:
- Hó, hó! Innét addig el nem szöksz, míg a sok adósságodat ki nem fizeted!
Eleget szabadkozott a katona, hogy így, hogy úgy, a kocsmáros ügyet sem vetett a beszédjére, hanem még haragosabban kiáltott:
- Nekem ne köntörfalazz, hanem fizess, azután futhatsz, amerre a szemeddel látsz!
Hiszen jó szívvel fizetett volna a katona, hogy megszabadulhasson, s utána iramodjék a leányoknak, de nem volt egy árva krajcárja sem.
Bizony ha nem volt, fizetett a háta. A kocsmáros jól eldöngette, s kihajította a kocsmából.
A szegény ember pedig házat épített minden gyermekének, s ezentúl volt mit aprítaniuk a tejbe.